ORGONAMÚZEUM

A Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány 2012 elején közösen a Magyar Orgonalógiai Kutatóintézet Nonprofit Kft.-vel kezdeményezte Magyarország és kontinentális európa első és egyetlen orgonamúzeumának létrehozását.  

 

Az alapítvány partnere a közhasznú Magyar Orgonológiai Kutatóintézet Nonprofit kft. 2014 decemberében határozott arról, hogy befejezi a működését, és döntött végelszámolása felől is. Az alapítvánnyal közösen kezdeményezett Orgonamúzeum szervezését és annak múzeumális tartományát a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány teljes egészében átveszi. 

 

A múzeum küldetése Magyarország és Európa gazdag orgonakultúrájának és klasszikus fogalomba tartozó sípos orgonáinak megvédése, megőrzése és kiállítása.  A múzeum további célja, hogy megismertesse az orgonákat, az orgonazenét és azok történelmét diák és felnőtt látogatóival, interaktív kiállításokon és zenei rendezvényeken keresztül.

 

A régi hangszerek bemutatása mellett a múzeumban látható és kipróbálható különböző szerkezeti és technikai elemek működése. Mivel a Múzeum gyűjtőterülete nincs lekorlátozva, így a legkülönbözőbb műhelyek hangszerei kerülhetnek bemutatásra.Továbbá, egyéb kiállítási preparátumokon keresztül a látogatók számára bepillantást nyújtson az orgonaépítészet és az orgona lenyűgöző technikai működésének világába.  

 

Magyarországon jelenleg nincs olyan szervezet, illetve olyan intézmény, mely ezen a téren szervezetten törődik és a témával kapcsolatos muzeális feladatokat ellátja.

 

Az alapítvány folytatja a pályázati folyamatok bevezetését és független felügyelését az orgonaépítési szférába, ezzel elősegítve egy felelősségteljes, kompetitív és konkurens környezet kialakulását és az orgonaépítési valamint felújítási költségek csökkenését.

​

____________________________________________________________________________________________________________________________________

 

A Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány otthont keres kontinentális európa első és egyetlen orgonamúzeumának. 

 

Az alapítvány felhívja azon cégek, önkormányzatok és intézmények figyelmét, amelyek olyan kihasználatlan ipari épülettel rendelkeznek, amit egy a mindkét fél számára kedvező üzleti konstrukcióban a múzeum rendelkezésére tudnak bocsájtani, hogy jelezzék az ormu@felelosen.hu e-mail címen.

 

 

Az Orgonamúzeum weboldala a múzeum nyitásakor kerül publikálásra.  Az oldal megtekintéséért a lehetséges partner szevezetek keressék munkatársunkat a jelszóért az ormu@felelosen.hu e-mail címen.