Magyar Organológiai Kutatóintézet

2011 - ben a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány kulturális programja alatt elősegítette a közhasznú tevékenységet folytató Magyar Organológiai Kutatóintézet Nonprofit Kft. megalakulását. 



Az Intézet azzal a céllal alakult, hogy szervezett szakmai hátteret teremtsen a hangszerkutatásnak Magyarországon. Az Intézet legfőbb célja, hogy segítse a kutatók, az előadóművészek és a hangszerkészítők munkáját, illetve a köztük lévő szakmai kapcsolatot erősítse.



Az Intézet folyamatos kutatást végez az organológia terén.



Szakmai munkája során hazai és külföldi intézményekkel (múzeumokkal, kutatóintézetekkel, iskolákkal) kíván együttműködni.  Tudományos konferenciák szervezése hangszertudománnyal foglalkozó kutatók számára előadóművészek és hangszerkészítők bevonásával.



Orgona

Az Intézet egyik célja, hogy helyreállítsa az orgonaépítészet szakmai feddhetetlenségét az iparág újbóli fellendülése és az orgonautánzatok templomból való kiszorítása érdekében.



Magyarországon jelenleg nincs olyan szervezet, ill. intézmény, mely az orgonák megmentésével, megóvásával szervezetten intézményes szinten törődik és az ezzel kapcsolatos szakmai feladatokat közhasznú és nonprofit tevékenységével maradéktalanul függetlenül ellátja.

 

Az Intézet küldetésének tekinti az orgonaművészet és a komolyzene népszerűsítését és széleskörű elérhetőségét. Továbbá célja, hogy a hazai ipar számára megismerhetőek és elérhetőek legyenek a technikai újítások, a hazai hangszerész-társadalom több legyen egy, a magyar iparba betagozódott konglomerátumnál.